Egyéni vállalkozók járulékbevallása – 1158

egyeni_vallalkozoAz egyéni vállalkozók járulékbevallásának bonyolultságát az adja, hogy többféle törvényi előírást is figyelembe kell venni. A legtöbb bérprogrammal szemben az Armada Bér automatikusan elkészíti a 1158-as nyomtatványt és még sok más elegáns megoldással is szolgál.

Új fogalom 2010-től az egyéni vállalkozókkal kapcsolatban a "tevékenységre jellemző kereset", mely sok problémát vet fel. Ennek összegét fel lehet dolgozni az Armada Bérprogramban és ha szükséges, akkor ezt figyelembe véve számolja a szoftver a járulékok összegét havonta. Ha az egyéni vállalkozónak esetleg alkalmazottja van, akkor az Armada Bérszámfejtés természetesen az alkalmazott bérelszámolását is elvégzi és az alkalmazottal kapcsolatos úgynevezett 1008-as járulékbevallást is elkészíti automatikusan.

Az Armada Bér tehát a járulékok alapját és összegét automatikusan számolja és most korlátozott ideig kedvezően térhet át az Armada Bérprogramra olyan felhasználó is, aki eddig ennél kisebb tudású szoftvert használt.

Hogyan képes erre az Armada Bérprogram?

A járulékszámítás egyéni vállalkozó esetében összetett és meglehetősen sokféle eset létezhet, melyeknél különbözőképpen kell számolni. A sokféle eset automatikus kezelése elsődleges fontosságú. Az említett két bevallás (1158 és 1108) is eléggé összetett, sok adatot kér az APEH ezekben, viszont az Armada Bérprogram automatikus kitöltéssel ezt a nehézséget is megoldja, de emellett a felhasználónak lehetősége van az adatok ellenőrizésére.

Bevallások, nyomtatványok

A két speciálisan használt bevallása a 1158-as magáról az egyéni vállalkozóról szól, ha pedig alkalmazottja van, arról a 1108-as bevallás készül. A bevallások készítése előtt több nyomtatvány is segíti a felhasználót az ellenőrzésben, például a a „Teljes-körű összesítő lista” a számfejtett adatokról és a „Kötelezettségek utalási listája” mely összegezve mutatja, hogy melyik APEH számlaszámra, mennyit kell utalni egy adott hónapban.

Armada hírek / 2010.09.14.

 

Kérdezzen munkatársunktól

Tisztában vagyunk azzal, hogy a megfelelő ügyviteli program kiválasztása kellő körültekintést és gondosságot igényel. Ha bármilyen kérdése van, eseteleg további információra van szüksége, használja az alábbi űrlapot és mi felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Biztonsági kód
Frissítés

Ajánljon minket ismerőseinek

A legjobb amit szeretek az Armadában, hogy az adótörvény változások után nagyon gyorsan elkészítik a programfrissítést – ez könnyíti meg legjobban a munkámat...
Hirdetés

Akciós híreink

10% kedvezményért csak mondja be telefonba munkatársainknak eddigi szoftverének nevét.

 

© 1993 - 2012. Parallel Számítástechnika Ügyviteli Kft.