ÁRLISTA

 
film

ÜGYFÉL VIDEÓK

Megszerette a bérszámfejtést az Armada miatt

 

Kedves Béresek!

 

 

Egy egyszemélyes kis könyvelőirodám van, a Gőz-erő Bt.  Én utoljára bért az 1990-es évek elején számfejtettem ügyfeleimnek, aztán azt mondtam, ha bér-munkaüggyel kell foglalkoznom, akkor inkább nem könyvelek, de a bértől "iszonyodom". (Még mindent kézzel készítettem).  Aztán valaki elvállalta a bérszámfejtésemet, később megtudtam, hogy már egész jó programok vannak, még a 08-ast is a programmal lehet készíteni, amit el sem tudtam képzelni, hogyan?  Közben az béres alvállkozás "botladozni" kezdett, nem kaptam időben a listákat, hát vettem egy nagy levegőt, és elhatároztam, magam fogom a béreket számfejteni.

 

Sok demót megnéztem, így találkoztam az Armadával is. Rögtön "emberközelinek" találtam, és megrendeltem.

 

Azóta azt mondom, hogy nagyon jó barátságba kerültem a bérezéssel, rögtön érthető lett a működése, nagyon jók a tájékoztatások, minden értelmezhető. Szépek a listák, most meg ez a 1041-es.... !

 

Köszönöm, hogy gördülékenyebbé tették a munkámat, és egy "nem szeretem" munkafolyamatot programjukkal megszerettettek velem. További jó munkát kívánok!

 


Üdvözlettel: Gőz Istvánné.

 

2012.01.18.

 


 
Dícséret a 2011. évi bérprogram gyors elkészültéért

Tárgy: Köszönet (2011. január 4.) a bérprogramért

Tisztelt Munkatársak!

Őszinte elismeréssel és köszönettel vettük tudomásul, hogy már elkészítették a bérprogram 2011. évi változatát. Áldozatos, nem kis erőfeszítésbe kerülő munkájukhoz, minden túlzás nélkül csak annyit tudunk hozzáfűzni: Önök a lehetetlent azonnal teljesítik.
Eredményekben gazdag, sikeres, nagyon boldog új évet kívánunk Önöknek!

Tisztelettel: B. L. Erzsébet
Erzolman Kft.

 

 
Új felhasználó

 

Tisztelt Munkatársak!

 

Csak gratulálni tudok Armada bérszámfejtő programjukhoz. Új felhasználó vagyok, a kezdeti nehézségeim kizárólag abból adódnak, hogy rengeteg dolgot elvégez helyettem a program és ehhez nem vagyok "hozzászokva". Nagyon örülök, hogy végre rászántam magam a változtatásra, már bánom, hogy nem előbb tettem meg.

Igazán felhasználóbarát ez a szoftver, nagy segítségére van a könyvelőnek – aki azért mégsem bérelszámoló! Nagyon hamar megtanultam a használatát, pedig nem voltam bemutatón sem.

Munkájukhoz további sok sikert, kitartást, és türelmet kívánok !

 

Köszönettel:

K.D.
Binéth és Társai Bt

2010.02.08.

 


 
Pontos munka


Cégük bér, számlázás és házipénztár moduljain dolgoztunk. Az eddigi tapasztalataink alapján cégünk vezetői úgy döntöttek, hogy egy rendszerben működtetjük a számlázás-pénzügy-főkönyv-tárgyieszköz-bérprogram modulokat.

Mint tudjuk a 2010. évi adótörvények jelentősen változtattak az előző évi bérelszámoláson és adóbevalláson is, ami Önöknek is jelentős munkát okoz, hiszen a bevallási határidőig nagyon kevés idő áll rendelkezésre. Ugyanezen időszak alatt kell a 2009. évi adatszolgáltatásokat is elkészíteni, ez szintén növeli a feladatokat.

Ma február 4-e van, és minden probléma nélkül megtörtént a januári bérszámfejtés és a 1008 teszt bevallás elkészítése. Más cég vezetőivel konzultálva tudomásomra jutott, hogy nem mindenhol van ez így, a fejlesztők sajnos nincsenek készen és még nem tudják a januári béreket számfejteni.

Az Önök határidős, pontos munkáját a felhasználók természetesnek veszik, pedig tudjuk hogy mennyi munka van e mögött. Ez biztos csapatmunka, ennek ellenére külön köszönjük Szetey Ágnes segítségét!

Köszönjük az eddigi munkájukat, további kitartást, szakmai sikereket és eredményes együttműködést kívánunk!

 

ELIT 01 GAZDASÁGI TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BT
ABLAKSZERKER KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT
SZÉKESFEHÉRVÁR

 

 
Gyors adatbevitel

Én, mint az R+C Rt főkönyvelője, a "datAdat" Bt (számos cég könyvelésével foglalkozó Bt.) ügyvezetője hálásan köszönöm a valószínűen nem kis fáradságba kerülő munkájukat, mellyel nagyon megkönnyítették munkánkat az adatszolgáltatások, bevallások területén is.

Több napos adatbevitelt egy délelőtt (mely inkább csak az izgalom miatt, illetve az újdonság miatt ennyi) meg lehetett valósítani.

Még egyszer köszönöm, s kívánok további munkájukhoz sok erőt.

L.Á.

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2